Vass Melinda

 

 

CrosstrainingKöredzés

 

06/30 585-5979

A sport már gyerekkoromban fontos részévé vált az életemnek.

7 éves koromban találkoztam először a karatéval, 13 évesen kezdtem el benne versenyezni komolyabban, 18 éves korom óta válogatott szinten edzem aktívan a mai napig.

Több nemzetközi és magyar bajnoki eredményem van. Jelenleg is leigazolt válogatott versenyző vagyok. Nagyon sokat adott számomra a sport és a versenyzés, ami az egész életemet meghatározta.

A céltudatosság, magabiztosság és siker mellett a küzdeni akarás, az a sok szenvedés és kudarc megtanított arra, hogy sose adjam fel és kitartó munkával elérhetem a céljaimat.

Gyerekektől a felnőttekig minden korosztállyal foglalkozom, hobbi sportolókkal és versenyzőkkel egyaránt. Több komolyabb sérülésem volt, így a rehabilitációs edzésekben is van tapasztalatom.

 

21 év sport pályafutásom alatt számos edzésmódszert ismertem meg, így közel áll hozzám a CrossTraining, mert részben a kondicionális és mozgáskoordinációs képességek fejlesztésén is alapszik.

Fontosnak tartom a sportban az alapok lefektetését, amire lehet építeni komolyabb összetettebb feladatokat, sérülésmentesen. A CrossTrainingnek köszönhetően szeretek változatos edzéseket tartani, amit nem unnak meg a sportolók.

Én személy szerint az a típus vagyok, akinek szüksége van edzőre, aki kihajtja belőlem a maximumot.

Edzőként én is szeretem kihajtani a sportolóimból a maximumot.

 

A céljainkért meg kell szenvedni, de megéri...

Fedezd fel a határaidat, nem akarok kifogásokat hallani, tűzz ki egy célt, határozd el magad és csináld meg!

 

Várok minden kezdőt és haladót az óráimra, akik a határaikat akarjak feszegetni, akik változatos edzésprogramban szeretnék formába hozni magukat, állóképességüket, erőnlétüket fenntartani vagy növelni.

 

Várlak a Funkcionális CrossTraining (Köredzés) óráimon!

 

Amiben segíthetlek:

  • Saját testtel végezhető gyakorlatok
  • Felfüggesztett eszközök ( TRX)
  • Kötél tréning
  • Kettlebell
  • Súlyemelő gyakorlatok
  • Társas gyakorlatok
  • Küzdősportban használt gyakorlatok
  • Önvédelmi technikák
  • Nyújtó technikák
  • Fogyás, testsúlyszabályozás
  • Állóképesség, erőnlét fejlesztése, általános edzettség fejlesztése
  • Motiváció
  • Személyre szabott edzésterv

 

Sport végzettségeim:

  • BSU- Sport szakedző
  • Fitness Akadémia- Cross Training instruktor
  • Jelenleg a Magyar Nemzet legjobb erőnléti edzője mellett képzem magam

 

CrossTraining - Funkcionális edzés (Köredzés)

 

A CrossTraining egy olyan edzésforma, ami több sportág mozgásanyagát használja fel, ahol többnyire kondicionális és koordinációs képességeket fejlesztjük egyszerre vagy felváltva.

A CrossTraining a legjobb funkcionális edzés, ami a test természetes mozgásain alapul, a test egészét mozgatja meg, nincs izoláció, minden izomcsoportot megdolgoztat és megerősít.

A CrossTraining mozgásának az alapja, hogy a test állandó változó ingereknek van kitéve.

Nagy jelentősége van a stabil testhelyzetnek, ami által a törzs izmai és a CORE izmok hamar megerősödnek.

A CrossTrainingben nagyon fontos a helyes és sérülésmentes feladatok elvégzése, így ajánlott szakember segítségével ezt a fajta mozgásanyagot gyakorolni.

 Teljes mértékű fizikumjavulást lehet elérni vele, miközben fejlődik a motorikus képesség, a koncentráció és kitartás. Ezek a képességek a hétköznapi életben is javadra válhatnak, nemcsak a sportban.

 

Facebook: https://www.facebook.com/osztroluczky

Instagram: vassmlinda

 

Óráim:
kedd19:00CrosstrainingClock terem
csütörtök19:00CrosstrainingClock terem